Kellemes húsvéti ünnepeket!!!!!!! :*
....
-Mondd meg te!-néztem fel rá, és belevetettük magunkat az utca forgatagába. Luke elmosolyodott, mintha nem hinne a fülének.
-Azt hiszem, még utoljára azt kérdeztem, hogy milyen álmod van még az 5sos-szal kapcsolatban...-kacsintott, reméltem, hogy nem emlékszik. Bár csak pár órája történt.
-Csak vázlatpont szerűen tudtam volna felsorolni..-kezdtem.-de ez a koncert, ez a nap némelyiket túlnőtte és szebbé tette, másikoknak meg reményszikrát adott...-kicsit túlmagyaráztam.
-Rátérhetnénk a lényegre?-türelmetlenkedett.
-Öhm...akkor, kezdjük ott, hogy ami a koncerten történt...azt sosem hittem volna, hogy megtörténhet.-kicsit szétszórtan magyaráztam. Szedd magad össze Sophia!
-Miért mi történt a koncerten?-kérdezte Luke kaján vigyorral az arcán, tudja, hogy zavarban vagyok és kihasználja.
-Te is ott voltál...-néztem rá szúrós szemmel.Közben végigértünk, a stadion utcáján, de meg kellett állnunk, hogy átgondoljam merre is menjünk. Majd döntöttem és befordultunk balra, most annyira lényegtelen merre megyünk egyszer csak hazajutunk.
-Szeretném hallani a te szemszögedből.-olyan aranyosan tud mosolyogni, hát lehet neki ellenállni? Sóhajtottam, tudta, hogy nyert. Megpróbáltam összeszedni a gondolataim, visszaidézni minden egyes pillanatot.
-Igazából, én sem tudom mire vélni részedről ezt az egészet....-már megszólalt volna, de megemeltem a ujjam, és elhallgattattam, most én beszélek.-még a meghallgatás volt, kijöttél és velem énekeltél....utólag megtudtam, hogy senki mással nem énekeltél ott, csak velem aztán egy trükkel rávettél, hogy írjam le neked a telefonszámom. Majd a koncerten, ahogy énekeltünk....-gondolkodtam, hogy írjam le...de ezt nem tudtam, hogy kifejezni. Számomra ez leírhatatlan élmény volt.
-Te ezekből mire következtetsz?-kezdte óvatos mosollyal az arcán.
-Hát nem tudom...nem merek következtetni semmire. Félek, hogy rosszul jövök ki ebből az egészből...-elgondolkodó arcot vágott.
-Sophia...én magam sem tudom, hogy hogy történhetett velem ilyesmi, egy napja ismerlek, mégis úgy érzem, mintha ezer éve ismernélek.-tört ki végül.-nem akarok egy pillanatot sem nélküled tölteni. Amint beléptél az előtérbe egy furcsa érzés uralkodott el rajtam, amint megláttalak. Nem tudtam mire vélni, csak azt tudtam, hogy akármi áron, de meg kell ismerjelek.-megállt és szembe fordult velem, megfogta mindkét kezem. A bökkenő csak az volt, hogy az út közepén álltunk és bármelyik pillanatban jöhet egy autó. Elléptem volna oldalra, hogy legalább, csak az úttestről menjünk le, de utamat állta. Felnéztem egyenesen a szemébe.-Aztán mikor elkértem a számod, az a papírfecni lett a legértékesebb tárgy a világon számomra. -olyan fájdalmas arcot vágott, ő is ugyan úgy érez mint én?-már egyből tudták a srácok is, hogy nem stimmel velem valami és, hogy ennek teljes mértékben te vagy az oka. Nem tudtam onnantól koncentrálni, a megbeszélésből is csak annyit fogtam fel, hogy te is énekelsz, de nekem ennyi elég volt. -szemeiből kicsordult egy könnycsepp, és megiramodott az arcán, majd lelassult, várva, hogy letörölje valaki. Megemeltem a kezem, és az arcához emeltem, letöröltem a kis cseppet, kezem az arcán hagytam, s ő behunyta a szemét, arcán kis féloldalas mosoly játszott. Szúrt a szemem, és most kiengedtem, ez pont alkalmas pillanat arra, hogy sírjak. Nem maradhatok minden esetben erős. Lassan végigsimítottam a szeme alatt, az arccsontján. Kinyitotta a szemeit, észrevette, hogy én sem bírtam visszatartani könnyeim magához húzott.Arcomat rányomtam a mellkasára, hallottam a szívdobogását. Nagyon gyorsan vert. Kezeimmel átfogtam a derekát, és behunytam a szemem. Ő egyik kezével átkarolt másikkal végigsimított az arcomon majd megcirógatta a nyakam és a hátamnál állapodott meg a keze.-Mondj valami kérlek...-suttogta.Felemeltem a fejem, hogy lássam a szemét.-Te is így érzel?
- Én már nagyon régóta, csak nem tűnt valóságosnak...most viszont....most annyira igazinak és mélynek érzem.-ha már vallott most rajtam a sor..kicsit hátrébb léptem volna, de nem engedett el, ne is bántam.-Mikor legelőször megláttalak egy videóban, hallottam a hangod, láttalak...egyszerűen menthetetlenül beleszerettem, mint egy kis rajongó egy sztárba szokott. És ahogy telt az idő, ez nem változott. bár nem tudom, hogy azt az érzést lehet e már szerelemnek nevezni...aztán mikor megláttalak úgy igazából. Ott a stadionban, ahogy ülsz a fiúk mellett az asztalnál. Újra átéltem azt az érzést, de már más volt, olyan megmagyarázhatatlan.-Luke bólogatott lelkesen, hogy folytassam.-aztán...ez egyre erősödött, mikor felálltál, hogy énekelsz velem, már teljesen megváltozott az életem, más lett a nézetem, minden szempontból. Egészen mostanáig, minél jobban megismerlek...téged......-elakadt a szavam. Nem tudtam folytatni, de nem is kellett, tudtam, hogy Luke érti.Ebben a pillanatban a megható pillanatunkat egy fényszóró és egy duda szó zavarta meg.
-Mit képzeltek magatokról, hogy az út közepén élitek a szerelmi életeteket?! Menjetek máshová!-egy rekedtes hang szólt ki a kocsiból.
- Elnézést kérünk..már megyünk is..-szóltam, halkan vissza. Luke megragadta a kezem, és indultunk volna, de az úr utánunk szólt.
-Várjatok!-meglepődve megpördültem a tengelyem körül.-Felismerlek titeket. A stadionban énekeltetek együtt!
-Igen...valahogy úgy...-mondtam furcsállva. Kicsit közelebb léptem, olyan ismerős arca volt a férfinak.
-Mi miről van szó?-kérdezte Luke aggódó arccal.
-Az úr felismert minket, hogy együtt énekeltünk a stadionban.-magyaráztam.
-Ahogy a hölgy mondja..-nézett egy pillanatra Luke-ra, majd vissza rám.-.szabad tudnom a nevét, olyan ismerősnek tűnik. Ismerem valahonnan?-húzta össze a férfi a szemét.
- Sophia Bertolucci vagyok...-az idegen olyan arcot vágott, mintha egy rakat tégla esett volna a fejére. Majd köhögni kezdett.-Jól van?-léptem közelebb a kocsihoz.
-Öhm....tessék?..Őőő...természetesen! Hogyne! Köszönöm...-az idegen végig simított tüsire nyírt haján
-Ki maga?-vetette oda a kérdést Luke. Védelmezőn kihúzta magát, nekem sem volt szimpatikus az alak, úgyhogy megértem ezt a reakcióját.
-....Lloyd Brunner...zenei producer..-ez a pasi nem tudja a nevét? De nagyon irritál, hogy nem tudom, hogy ki ő. Vagyis...tudom, csak, hogy miért ismerős..
-Maga? Menjünk Sophia!-fölkaptam a fejem. Mi?!
-Ó téged, csak most ismerlek föl, Luke..igaz?-Luke arca undorodó fintorba húzódott. És húzott maga után mint egy rongybabát.
-Ne rángass már tudok menni magamtól is!-kiáltottam kétségbeesetten, most nem értettem, hogy mi van.
-Ne haragudj, Sophia...-meredt ellenségesen még mindig Lloyd felé.-Miért van itt?
-Hát, csak ügyeket intéztem, és reménykedtem, hogy összefutok valamelyikőtökkel, és hát Istennek hála itt vagyunk-mosolygott kedvesen.
-Mit akar?-kérdezte Luke szárazon.
-Csak azt, hogy gondolja át az ajánlatom, és ha már itt vagyunk a kis barátnődet is hozhatod. Elbűvölő...-húzta a száját még szélesebbre. Luke magához húzott, éreztem, hogy zihál, dühös.
-Felejtse el, maga egy szélhámos...-fordult, meg és indult el az utcán gyors léptekkel.Futnom kellett, hogy tartsam vele a tempót.
-Beavatnál? Rossz ilyen tudatlannak lenni..-néztem rá könyörgőn.-És lassíts egy kicsit!-egyből kicsit lassabbra vette a tempót, Lloyd Brunner nevű alak viszont nem adta föl ilyen könnyen.Utánunk jött a kocsija motorja hangosan brummogott.
-Ez a szélhámos, kiadott egy szerződést, amivel egy csomó pénzt kicsalhatna tőlünk az EP-k felvételével, ő jól járna, a 5 seconds of summer meg le lenne húzva a süllyesztőben.
-Ccc...azért ennyire nem volt durva, mint ahogy ezt, Lukey előadja, drága Sophia.-nevetett fel az ürge.
- Nem vagyunk magára kíváncsiak..-sziszegtem a fogam közt.Hittem Luke-nak, tudtam, hogy csak úgy nem mondana ilyet...Lloyd meg amúgy sem volt egy szimpatikus ember, csak tudnám, hogy ki ő. Már közel jártunk a parkhoz. Három végtelen hosszúnak tűnő utca....ha addig nem, akkor a parkba már nem tud bejönni kocsival. És elég kényelmes embernek tűnik ahhoz, hogy kiszálljon.
-Jaj kislány, ha te tisztában lennél néhány dologra velem kapcsolatban....-nevetett.Rápillantott a karórájára, az utcai lámpa fénye megcsillant a Royal márkajelzésen. Nem semmi lehet ez a csóka, eléggé rámenős. Végigmértem az arcát, hátha anya elmondásból rájön, ki ez az ember.Tüsi haj, markáns áll, kiugró arccsont, keskeny arc, mogyoróbarna szemek. A neve alapján brit, de kinézetre olasz, az angolt is akcentussal beszéli az a-kat kicsit olaszosan ejti. Megjegyzem.
-A gond, csak annyi, hogy nem vagyok magára kíváncsi!-hogy én miért is állok szóba idegenekkel, és ők miért velem? Ez ösztönös az embereknél, hogy kifogják, a legszerencsétlenebbet, aki szóba áll velük? Lehet. Ugyanis ebbe rendszeresen beleszaladok.
-Nos srácok, örültem a találkozásnak, remélem, majd még össze futunk.-duruzsolta.-De találkozóra kell mennem...
-Mi kevésbé örülünk....-sziszegte Luke.
-Viszlát Hemmings úr-biccentett Lukenak.-Bertolucci kisasszony.-a olyan furcsán ejtette ki a vezeték nevem. És elhajtott.
Brunner úr keresztül húzott egy romantikus pillanaton, teljesen megölve azt.
-Sajnálom Soph...-kulcsolta rá ujjait ismét az enyémekre.-nem terveztem, hogy összefutunk vele....pont itt...pont most...Igazából ha belegondolok, sosem terveztem már vele összefutni.-nevetett fel idegesen.Megálltam és szembe fordultam vele, úgy ahogy az előbb ő velem.
- Ne idegeskedj, kérlek...-szünetet tartottam, nem tudom, mit akartam kihozni ..vagy, hogy miért kezdtem ezt el, de érzem rajta, hogy feszült. -már nincs gáz...elment...remélhetőleg az a találkozó nem tart rövid ideig. Mi pedig haza megyünk...és ha oda értünk minden rendben lesz, és te holnap...-elcsuklott a hangom.Lehajtottam a fejem...igen holnap elmegy és ez a beszélgetés már a múlt lesz. Ujját az állam alá tette és megemelte az arcom. Nagyon közel volt az arca.
-Ne aggódj Sophia, amint tudok visszajövök hozzád, vagy akár te is jöhetnél velem...-nyílt nagyra a szeme. Hát...ez nagyon aranyos csak ez nem egy romantikus film, amiben a fiú megszökteti a lányt, hogy folyton együtt lehessenek.
-Luke...iskolába járok, itt van anya, Luisa....meg Dóri..bár őt csak most ismertem meg, de akkor is, ez túl nagy döntés lenne én meg 16 vagyok!-fakadtam ki.
-Akkor máshogy kérdem, a menedzserünk mondta, hogy szívesen beajánlana téged Dórit és Luisát a stúdiónál, ahol dolgozunk mi is.-hadarta Luke.
-Lassíts kicsit...mi? És a sulival mi lenne?-sok volt ez nekem..nem mintha lassú felfogású lennék, de ez egy nap alatt, sok.
- Úgy ahogy én, magántanulóként...-Elmosolyodott.-nem sokáig szeretnék távol maradni tőled....-ha jól láttam elvörösödött, az utcalámpák csak gyéren világították meg s így nem tudtam megállapítani.
-Ezt anyával is meg kell beszélnünk..mert ha csak rajtam múlna, én szívesen mennék.-mondtam lassan.
-Persze, nem vártam el, hogy dönts...ezt még a többiekkel is meg kell majd beszélni.-mondta Luke feldobódva. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom a zsebében.Kihúzta a zsebéből és illedelmesen átadta a telefont. Luisa volt, felvettem s közben elindultunk már nem messze voltunk otthonról.
-ÁÁááááááááááááááááááá-sikított bele Luisa a telefonba.
-Kínoznak?-kérdeztem nevetve.
-Mi...-zökkent ki.-ö...nem. Luke ott van veled?
-Igen -a biztonság kedvéért ránéztem elmosolyodtam, s ő vissza.-miért?
-Remélem nem lövöm le a poént előre, vagy már mondta, mit mondott a menedzserük?
-Igen, mondta..nem hittem a fülemnek.
-Megmondanád neki, hogy engem és Dórit elengedtek?
-Ő....természetesen.. -mondtam meglepődve-.tényleg?-kérdeztem vissza.
- Hát anya nagyon ad anyukád véleményére úgyhogy, úgy néz ki, hogy megyünk áááááá!-a végét már 3 oktávval magasabb hangon mondtam. -Nemsokára hazaérünk, és majd hívunk mi a helyzet.
-Oks Soph..csáóó-és lecsapta a telefont. Jó szokás. Luke odanyúlt a telefonomért..
-Na de most miért?-kérdeztem.
-Már úgy hozzám nőtt...megkedveltem...na add csak ide..-nevetett fel.Nyúlt volna a telefonért de elhúztam a kezétől. Majd még egyszer. Mintha egy cicával játszanék.
-Vedd el..ha annyira kell..-nevettem vele.Egy óvatlan pillanatban kicsivel lassabbnak bizonyultam elkapta a kezem és magához rántott. Az arcunk megint magon közel volt, Luke hátul fél kézzel összebilincselte a karjaimat, esélyem sem volt, hisz erősebb mint én. A telefont viszont erősen markoltam. A fülemhez hajolt, lélegzete cirógatta a fülem, megborzongtam. Ajka hozzáért a nyakamhoz és felfelé csúsztatta a nyakamon, testem teljes egészében libabőrös lettem, majd egy váratlan pillanatban, kikapta a telefont a kezemből.
-Köszi..-lehelte a fülembe. Ez gonosz volt.
-Nemááár ez nem volt fair...-nevettem el magam.-kihasználtad, hogy gyenge voltam...-adott egy puszit a homlokomra. Mosolygó rohamot kaptam, olyan boldog voltam, hogy itt van velem..és csak a pillanatnak értem. A kis sétánkból úgy döntöttem a Sempione park kiesik. Minél előbb haza akartam érni és megbeszélni ezt az egész stúdió, magántanulás és eleve Luke-dolgot anyával és Noah-val. Sietősre vettem a lépést, Luke könnyen tartotta velem a lépést.
-Hova sietünk ennyire?-vigyorgott.
-Luisát elengedték..és Dórit is...-vigyorogtam.-engem is el fognak..remélhetőleg....anya nagyon ad Luisa anyukájának a véleményére, mindent megbeszélnek egymással és úgy engedélyeznek nekünk dolgokat..Az is lehet, hogy mire hazaérek már be is pakolt nekem.-nevettem fel. Pillangót lehetett volna velem fogatni. Már csak pár lépés volt a házunkig, Luke felkapott a hátára és megiramodott. Ezek szerint ő is eléggé formában van..minden szempontból...karjaimmal átfogtam a vállát arcomat az övének érintettem.
-Állj állj állj!-kiáltottam mikor már túlszaladt a házunkon, elkacagtam magam és óvatos puszit adtam az arcára. -két házzal visszább...-mondtam szórakozva.
A bejáratnál , a lehető legóvatosabban lerakott maga mellé és megölelt. Kinyitottam az ajtót és beléptünk a házba....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése